Izzadás a halálos kór

Anglián több hullámban vonult végig az izzadás okozta halálos járvány. Nem kapott akkora figyelmet, mint a pestis, de áldozatainak száma elérte a hárommilliót. A betegség először 1485-ben bukkant föl a kontinensen, amit Polydore Vergilio fel is jegyzett, így hiteles írásos dokumentumok is alátámasztják a járvány létezését, és szörnyű pusztítását.

Az a hirtelen halállal járó betegség kezdeti tünetei a kóros izzadás, ami lázzal és test különböző részeinek fájdalmával jár; majd erős gyomorgörcs, és hőségroham taszította a halálba a járvány áldozatát. A betegség viszonylag rövid lefolyású volt, mivel a fent említett tünet együttes gyorsan végzett az áldozattal, minimum 3 óra, maximum 1 nap alatt.  A járványok zöme nyáron indul útjának. Angliában a kór első felbukkanása után 23 évig lappangott, majd 1508-ban ütötte fel újra a fejét a kontinensen. A következő hullámok 1517, 1528, végül 1551-ben pusztították Anglia népét.

Többen próbálkoztak valamiféle ellenszer, vagy kezelés kikísérletezésével, de sikertelennek bizonyultak. Sok embert vitt el a járvány, így mindennel próbálkoztak. Egy időben azt alkalmazták, hogy a rohamos izzadás bekövetkeztével bebugyolálták a beteget mindenféle takarókba, hogy még nagyobb izzadást érjenek el nála. Úgy gondolták, hogy ha „kiizzadja” a kórt, akkor legyőzheti. Ez a módszer csak felgyorsította a haláltusát, ugyanis egy lázas betegnek végzetes az, ha még nagyobb hő éri a testét. A jelenséget azzal indokolták, hogy a járvány sokáig lappang a szervezetben, és mikor már a tünetek észlelhetőek, akkor már túl késő azt kezelni.

Meg voltak győződve arról, hogy az izzadáskórt a patkányok terjesztik, éppen úgy, mint ahogyan azt a pestissel is tették. Ezek az állatok emberek millióit fertőzték meg különböző halálos kimenetelű kórokkal.  A tudósok ma már szinte biztosak abban, hogy a vírust valóban a patkányok hordozták, és azok ürülékének belélegzésével terjedt.

Joggal tehetjük fel a kérdést, hogy mekkora eséllyel bukkanhatnak fel akár patkányok által terjesztett halálos kimenetelű betegségek? A szakértőknek arról nincs tudomásuk, hogy a ma élő patkányok közül bármelyik hordoz-e vírust, de abban biztosak, hogy a mai orvostudomány hamar találna ellenszert.

Kategória: Nincs kategorizálva | A közvetlen link.

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!